Barabás Réka

üzletfejlesztési menedzser

A Budapesti Gazdasági Főiskolán diplomázott kereskedelmi szakos közgazdászként. Mindig is érdekelték az emberek, az emberi kapcsolatok és az összetett helyzetek, ahol újabb tanulásra nyílik lehetősége.

Szakmai kihívásokat talált az értékesítői és ügy-félkiszolgálói projektekben, mely szakmát a mai napig is testhezállónak tartja és örömmel segíti a cég ügyfélkörének építését. A partnertalálkozók, Üzleti Reggelik dinamikus szervezője és szívesen támogatja az aktuális kampányokat (pl. Tudatos Vezetés Program, Action Learning, Outplacement).

Fiatalon lett édesanya, nagyon büszke 7 éves kislányára és 9 éves kisfiára, akik új készségeivel ismertették meg az anyai szerepkörén belül. Hangsúlyozza, hogy nagyon mély élményekre és fejlődésre tett szert a gyes időszaka alatt is, mely tudását ügyfelei szolgálatába tudja állítani. Kiemeli konfliktuskezelési, időgazdálkodási és szervezőkészségét, valamint empátiáját.

„Szeretnék a hasonlóan gondolkodó fiatal szülőknek a munkahelyi sikerek és a magánélet harmóniája - mint két legfontosabb életcél -  összeegyeztetésében segítségére lenni, és ezt a HR Partner Consulting csapatában maximálisan megtehetem.”






E-mail:info@hrpartnerconsulting.hu
telefon: +36 (1) 226 4217
1061 Budapest, Andrássy út 29.

Valódi partner, valódi megoldások.

Fel