2020. január 11


Néhány évvel ezelőttig még hajlamosak voltunk az Y és a Z generációt egy kalap alá venni a munkaerő-piaci jellemzőik alapján. Azonban ma már érdemes felderíteni az 1996 után született Z generáció sajátos jellemzőit és elődeiktől mutatott különbözőségeiket. 
Eltérő igényeik és munkavégzési módszereik figyelembevételével ugyanis sikeresebben érhetjük el és hatékonyabban integrálhatjuk őket a szervezetbe.

 

1. Technológia 
Az első és legfontosabb különbség a Z generáció és az őket megelőző generációk között a digitalizáció mértéke. Ők ugyanis az első olyan generáció a munkavállalók piacán, akik igazán digitális bennszülöttek - szinte már telefonnal a kezükben jöttek a világra és egyáltalán nem rendelkeznek ismeretekkel a számítástechnikai eszközök nélküli életről. Az online és mobil eszközök ennek köszönhetően erősen befolyásolják az ideális munkahelyről kialakított képüket. Nagyon fontos számukra az innováció mértéke egy vállalaton belül, hiszen ez lehetővé teszi számukra a rugalmas és hatékony munkavégzést.  
 
2. Flexibilitás és bizalom 
Y generációs társaikhoz hasonlóan a Z generáció számára is elengedhetetlen a rugalmas munkaidő. Nagyon fontosnak tartják az önállóságot, valamint elvárják a bizalmat felettesüktől – tehát az otthoni munkavégzés is szempont, amikor munkahelyet választanak maguknak. Érdemes tiszteletben tartani, hogy a Z generáció esetében a hatékony idősávok jóval eltérhetnek a megszokottól: nem tartják kizártnak az esti vagy hétvégi munkavégzést, azonban ezért cserébe a hétköznapokban is kulcsfontosságú a rugalmasság. 
 
3. Személyes kapcsolatok 
A rugalmas munkavégzés kiemelkedő fontossága után meglepő lehet, hogy a Z generáció számára a személyes kapcsolatok kialakítása is nagyon fontos motiváló tényező. Kifejezetten szeretnek csapatban dolgozni, ezért a leendő csapat és a felettes személye is meghatározó számukra. A személyes törődés kialakítását elengedhetetlennek tartják, egy jó vezető iránymutatása fejlesztő hatással lehet rájuk - mindezek mellett pedig elvárják az őszinte és építő jellegű visszajelzést. 
 
4.    Kommunikáció 
Óriási különbséget fedezhetünk fel az Y és a Z generáció között a kommunikációs csatornák megválasztásában is – míg az idősebbek az e-maileket részesítik előnyben, a Z generáció sokkal inkább a személyes meetingek híve. Ennek oka lehet az a negatív visszhang, amit az Y generáció körül észlelnek a folyamatos “mobilnyomkodás” kapcsán. Igyekeznek megcáfolni azt a sztereotípiát, hogy a mai fiatalok már csak kütyük segítségével kommunikálnak. 
 
5. Vállalkozói kedv 
A Z generáció tagjainak vállalkozói kedve szinte az egekben jár. Saját vállalkozásuk elindításával szeretnének anyagi biztonságra és önállóságra törekedni. Azonban alkalmazott válhat belőlük, hiszen minden tudást magukba szeretnének szívni és minden kihívásnak állnak elébe, ez segítheti őket saját céljaik elérésében. 
 
6. Multitasking 
Mindig azt érezted, hogy Y generációs kollégáid a multitasking koronázatlan királyai? Várj csak, míg megérkezik a Z generációs csapattag! Digitális bennszülöttekként ugyanis a vérükben van a feladatokkal való zsonglőrködés: a rengeteg inger befogadása és feldolgozása nem jelent gondot számukra. Pont ezért nagyon fontos, hogy ha az adott munkakörben nagyon hosszú ideig egy feladatban kell elmélyedni, azt jelezzük előre a Z generációs jelölteknek. 
 
Ugyan sok mindenben tényleg eltérnek elődeiktől, de azért nem lehetetlen megfejteni a Z generációs pályakezdőket - a fent említett tényezők pedig kiindulási pontként szolgálhatnak minden HR-es számára. 
 
Sok sikert! 


Hírlevél, hogy ne maradj le

legyél naprakész!

Rólunk. Mondták.

Ügyfeleink bíznak szakértelmünkben és tanácsainkban.
HR Partner
  • HR Partner
    Az elmúlt évek során több közös munkában vettünk részt. Mindig éreztem azt a szándékot, hogy valóban megértsék a szervezeti és vezetői igényeinket, s arra adjanak megoldást. A közös gondolkodás külön élmény volt számomra. A HR Partner Consulting munkatársai soha nem voltak restek bátor kérdéseket feltenni nekem, ahogy a javaslataimat is mindig nyitott szívvel fogadták.


    Kriszt Hajnalka
    People and Performance Manager, LeasePlan
  • HR Partner Consulting
    Személy szerint nagyon hitelesnek találom szakmailag és emberileg is azokat a trénereket, szakértőket, akikkel eddig kapcsolatba kerültünk. Az ő szakmai felkészültségük és hitelességük nagyon könnyen megteremtette azt a bizalmi légkört, ami szükséges ahhoz, hogy jól együtt tudjunk dolgozni. A vezetői csapat is nagyon hamar elfogadta őket, és nagyon könnyen kialakult az együttműködés.


    Heiszmann Henrietta
    HR Igazgató, Extreme Digital
  • Rólunk mondták
    Számomra a legnagyobb értéket a HR Partner Consulting csapatában az jelenti, hogy szinte az első pillanattól kezdve, már a legelső beszélgetés alkalmával pontosan értik és meg is akarják érteni a szervezet problémáját. Amikor felhozzuk az alapvető dilemmát, úgy érzem, mintha a saját csapatom tagjai ülnének ott velem szemben - gyakorlatilag fél órán belül egymás nyelvét beszéljük.


    Nemes János
    HR Igazgató, Biotech
  • Ügyfeleink bíznak szakértelmünkben
    Azt szeretem bennük, hogy szakmailag nagyon magas szinten állnak és nagyon jó tanácsaik vannak. Mindig úgy érzem, hogy én vagyok a legfontosabb ügyfelük és ez nekem nagyon fontos. A másik, ami közös bennünk, az az, hogy mindketten megkaptuk a Családbarát Vállalat díjat. Erre én különösen büszke vagyok a cégünknél is és arra is, hogy a HR Partner Consulting ennyire fontos szerepet tulajdonít az elmenő kismamáknak, visszatérő kismamáknak és a kispapáknak is.


    Markovits Dóra
    HR Igazgató, Celanese Magyarország
  • 10 éves HR Partner Consulting
    Azért szeretek a HR Partner Consulting munkatársaival dolgozni, mert nagyon figyelnek arra, hogy mi kik vagyunk és mi az, ami minket valóban foglalkoztat. Az az energia, ami korábban arra ment el, hogy egymással viaskodtak, civakodtak vagy egyszerűen csak nem értették egymást a kollegák, ez most hasznosulni tud, mind a produkciók színvonalának emelése érdekében, azon túl, hogy egy sokkal jobb légkörben dolgoznak egymással. Azt látom, hogy a vezetőtársaim a saját csapatukkal is egyre jobban tudnak kommunikálni és egyszerűen a légkör minőségileg javult az elmúlt időszakban.


    Kosztolánczy Gábor
    Vezérigazgató-helyettes,
    Művészetek Palotája
ÜGYFELEINK

ők már bíznak bennünk

  • cafe-commonications-logo
  • spice
  • zinemath
  • cisco
  • scitec
  • avon
  • delta
  • mavir
  • mvm
  • monsanto
  • persecutor
  • gyokerek-es-szarnyak
  • mortoff
  • molson
  • pepco-logo
  • thyssenkrupp
  • edigital
  • mazars
  • vatera
  • jti
  • abacus-medicine
  • t-home
  • heineken
  • dbh
  • lufthansa
  • sanofi
  • kpmg
  • eon
  • kleffmann
  • ot
  • nuskin
  • gdf-suez
  • metro
  • knorr
  • dtz
  • ing
  • eurolog
  • graphisoft
  • nec
  • caussade1
  • kuka-logo
  • accace
  • bonafarm
  • bator
  • bisnode
  • blackbelt
  • generali
  • spar
  • balabit
  • schibsted2
  • alma
  • sandoz
  • agco
  • mnb
  • elmu
  • bd
  • ge
  • adevinta-logo
  • p2m-logo
  • fkf
  • inter
  • hps-group
  • progressive
  • mondalez
  • adr
  • commerzbank
  • doka
  • euralis
  • ingatlan
  • microsoft
  • zoboki
  • knh-logo
  • fundamenta
  • exim
  • celanese
  • borsodi-sorgyar-logo
  • mupa
  • unilever
  • kilgray
  • etyek
Kapcsolat

várjuk a megkeresésedet!

HR partner

HR PARTNER CONSULTING KFT.

1061 Budapest, Andrássy út 29.

HR Partner Consulting
Családbarát vállalat
KAPCSOLAT
HR Partner Consulting Kft.
Valódi Partner, Valódi Megoldások.
LÉGY NAPRAKÉSZ
kövess minket itt is
Ne maradj le legfrisseebb híreinkről és eseményinkről!

©2021 HR Partner Consulting Kft.
site by Meraki
Oldal tetejére

HR Partner Consulting
Sütihasználati tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.