2020. november 24


Szinte minden készségfejlesztési képzésen időt lehetne szánni a megfelelő minőségű figyelem témakörére.  Banálisnak hangozhat ez a témakör, hisz kinek ne lenne saját élménye a figyelemről; mégis mit kell ezen tanulni – gondolhatná a tréning résztvevője. Mást se csináltunk 12-18 éven át, amíg az iskolapadban ültünk, és mást sem csinálunk ma sem egész nap, mint figyelünk. A figyelmünket kérik a hangosbemondók, a megbeszélésen felszólalók, az ügyfeleink, a zebrára lelépők, a megcsippanó telefonunk és a hozzánk közel álló, számunkra kedves személyek is. De vajon ebben az óriási versenyben, ami a figyelmünkért zajlik, valóban tudunk figyelmet szentelni az azt kérő beszélgetőpartnereinknek vagy csak ahhoz értünk (illetve sokszor ahhoz sem), hogy hogyan legyünk csöndben, amíg a másik arcizmai mozgást mutatnak.
 
Az alábbiakban a figyelem szintjeit mutatom be egy-egy mindennapi példával illusztrálva azokat:
 
1. Várjuk, hogy mikor szólalhatunk meg végre
 
Ezek azok a helyzetek, amikor korábbi tapasztalataink, elképzeléseink alapján kitalálni véljük, hogy a másik fél mit szeretne mondani, vagy egyszerűen annyira fontosnak, igaznak, adu-ásznak érezzük a saját mondanivalónkat, hogy csak arra tudunk figyelni és meg sem halljuk, hogy mit mond a másik fél. 
„Már megint az Excelről beszél… úgyis tudom, hogy az FKeresre fog kilyukadni, már tízszer elmondta, hogy neki ez nem megy.”
 
2. Magunkról beszélünk, saját tapasztalatainkról, történeteinkről számolunk be válaszképpen
 
Természetes, hogy mások dilemmái, problémái, élményei minket is megihletnek, és saját tapasztalatainkra emlékeztetnek. Az azonban gátolja a minőségi figyelem megadását, ha nem próbáljuk megérteni, befogadni, hogy a másik számára mit jelent az a probléma, élmény, amihez hasonló akár velünk is történt. 
„Az semmi, nekem a múltkor a teljes IT-rendszer meghalt és nem 1, hanem 3 órányi munkám veszett kárba.”
 
3. Kéretlen tanácsadás
 
Mindenki szeret segíteni, kompetensen megoldást nyújtani a másik félnek, hisz kívülről nézve sok minden tűnhet egyszerűen megoldhatónak. Ami nekünk működött, ami a mi szemszögünkből a legjobb lépésnek tűnhet, az korántsem biztos, hogy a más életkorú/habitusú/tapasztalatokkal és erősségekkel rendelkező embernek is megoldás lehet az adott kihívására. Így sokszor be sem tudja a másik fél fogadni a jó szándékú tanácsot vagy épp az ellenkezőjét érjük el vele, mint ami a szándék volt és csak még rosszabbul érzi magát tőle. 
„Én a helyedben erőt demonstrálnék, meg kell tanulnia, hogy hol a helye.”
 
4. Több információ kérése – itt kezdődik az igazi figyelem!
 
Arról tudhatjuk meg, hogy sikerül igazán adnunk a figyelmünket a beszélgetőpartnerünknek, hogy az elmondottakat hallgatva további kérdések fogalmazódnak meg a fejünkben a helyzetre, problémára, részletekre vonatkozóan. Azzal tudjuk a beszélgetőpartnerünket és a saját megértésünket is legjobban segíteni, ha ezeket nyitott (hogyan, milyen, miért? stb. kezdetű) kérdésekként megfogalmazva feltesszük.
 
5. Olvasás a sorok között (érzések, szándékok is, nem csak a tartalom)
 
Tanulható készség a figyelem olyan aktív szintre, a tartalmi elemeken túlmutató mélységűre való fejlesztése, amikor annyira rá tudunk hangolódni a beszélgetőpartnerünk adott helyzet kapcsán megélt érzéseire, szándékaira, szükségleteire, mintha magunk is „elmennénk” arra a helyre, ahol ő van épp. Természetesen a figyelem ilyen szintje energia- és időigényes, nem tudjuk tehát a nap minden percében biztosítani ezt, de a fontos munka és magánéleti helyzetekben érdemes így adni a figyelmünket a beszélgetőpartnerünknek, mert akár nehéz helyzet kezeléséről, akár a másik fél támogatásáról van szó, a magas figyelmi szintű beszélgetések új ajtókat nyithatnak ki, érzelmi megkönnyebbülést hozhatnak, miközben a kapcsolat maga is erősödik. Így például a fluktuáció-kezelés egy hatásos eszköze lehet olyan szervezeti kultúra kialakítása, melyben rendszeresen alkalom nyílik ilyen beszélgetésekre. 
 
A cikk szerzője Barta Bea tréner, Action Learning Team Coach.
 


Hírlevél, hogy ne maradj le

legyél naprakész!

Rólunk. Mondták.

Ügyfeleink bíznak szakértelmünkben és tanácsainkban.
HR Partner
  • HR Partner
    Az elmúlt évek során több közös munkában vettünk részt. Mindig éreztem azt a szándékot, hogy valóban megértsék a szervezeti és vezetői igényeinket, s arra adjanak megoldást. A közös gondolkodás külön élmény volt számomra. A HR Partner Consulting munkatársai soha nem voltak restek bátor kérdéseket feltenni nekem, ahogy a javaslataimat is mindig nyitott szívvel fogadták.


    Kriszt Hajnalka
    People and Performance Manager, LeasePlan
  • HR Partner Consulting
    Személy szerint nagyon hitelesnek találom szakmailag és emberileg is azokat a trénereket, szakértőket, akikkel eddig kapcsolatba kerültünk. Az ő szakmai felkészültségük és hitelességük nagyon könnyen megteremtette azt a bizalmi légkört, ami szükséges ahhoz, hogy jól együtt tudjunk dolgozni. A vezetői csapat is nagyon hamar elfogadta őket, és nagyon könnyen kialakult az együttműködés.


    Heiszmann Henrietta
    HR Igazgató, Extreme Digital
  • Rólunk mondták
    Számomra a legnagyobb értéket a HR Partner Consulting csapatában az jelenti, hogy szinte az első pillanattól kezdve, már a legelső beszélgetés alkalmával pontosan értik és meg is akarják érteni a szervezet problémáját. Amikor felhozzuk az alapvető dilemmát, úgy érzem, mintha a saját csapatom tagjai ülnének ott velem szemben - gyakorlatilag fél órán belül egymás nyelvét beszéljük.


    Nemes János
    HR Igazgató, Biotech
  • Ügyfeleink bíznak szakértelmünkben
    Azt szeretem bennük, hogy szakmailag nagyon magas szinten állnak és nagyon jó tanácsaik vannak. Mindig úgy érzem, hogy én vagyok a legfontosabb ügyfelük és ez nekem nagyon fontos. A másik, ami közös bennünk, az az, hogy mindketten megkaptuk a Családbarát Vállalat díjat. Erre én különösen büszke vagyok a cégünknél is és arra is, hogy a HR Partner Consulting ennyire fontos szerepet tulajdonít az elmenő kismamáknak, visszatérő kismamáknak és a kispapáknak is.


    Markovits Dóra
    HR Igazgató, Celanese Magyarország
  • 10 éves HR Partner Consulting
    Azért szeretek a HR Partner Consulting munkatársaival dolgozni, mert nagyon figyelnek arra, hogy mi kik vagyunk és mi az, ami minket valóban foglalkoztat. Az az energia, ami korábban arra ment el, hogy egymással viaskodtak, civakodtak vagy egyszerűen csak nem értették egymást a kollegák, ez most hasznosulni tud, mind a produkciók színvonalának emelése érdekében, azon túl, hogy egy sokkal jobb légkörben dolgoznak egymással. Azt látom, hogy a vezetőtársaim a saját csapatukkal is egyre jobban tudnak kommunikálni és egyszerűen a légkör minőségileg javult az elmúlt időszakban.


    Kosztolánczy Gábor
    Vezérigazgató-helyettes,
    Művészetek Palotája
ÜGYFELEINK

ők már bíznak bennünk

  • molson
  • unilever
  • fundamenta
  • knorr
  • avon
  • bator
  • kilgray
  • microsoft
  • spice
  • commerzbank
  • zoboki
  • inter
  • schibsted2
  • bisnode
  • lufthansa
  • pepco-logo
  • gyokerek-es-szarnyak
  • eon
  • etyek
  • generali
  • mondalez
  • nuskin
  • gdf-suez
  • fkf
  • ot
  • mazars
  • dtz
  • elmu
  • thyssenkrupp
  • sandoz
  • caussade1
  • knh-logo
  • mavir
  • kpmg
  • agco
  • scitec
  • balabit
  • bd
  • monsanto
  • mortoff
  • adr
  • cafe-commonications-logo
  • dbh
  • heineken
  • jti
  • ing
  • nec
  • t-home
  • mupa
  • ingatlan
  • ge
  • adevinta-logo
  • blackbelt
  • spar
  • edigital
  • p2m-logo
  • progressive
  • celanese
  • mnb
  • eurolog
  • exim
  • sanofi
  • borsodi-sorgyar-logo
  • metro
  • delta
  • kleffmann
  • hps-group
  • kuka-logo
  • graphisoft
  • alma
  • cisco
  • euralis
  • bonafarm
  • doka
  • persecutor
  • zinemath
  • vatera
  • mvm
  • abacus-medicine
  • accace
Kapcsolat

várjuk a megkeresésedet!

HR partner

HR PARTNER CONSULTING KFT.

1061 Budapest, Andrássy út 29.

HR Partner Consulting
Családbarát vállalat
KAPCSOLAT
HR Partner Consulting Kft.
Valódi Partner, Valódi Megoldások.
LÉGY NAPRAKÉSZ
kövess minket itt is
Ne maradj le legfrisseebb híreinkről és eseményinkről!

©2021 HR Partner Consulting Kft.
site by Meraki
Oldal tetejére

HR Partner Consulting
Sütihasználati tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.