A folyamatos fejlődés és az elsajátított tapasztalat minél hatékonyabb kamatoztatása jellemző a karrier utamra. Szeretek emberekkel foglalkozni, segíteni a problémáik megoldásában, ezért is választottam hivatásomnak a HR területet. Tanulmányaimat a Szent István Egyetem Humán Erőforrás Menedzser szakán végezetem. Hr-esként fontos számomra az innováció, hogy-hogy lehet a társaságok működését a munkavállalók bevonásával hatékonyabbá tenni. Dinamikus, pontos munkatempóm középpontjában a barátságos kommunikáció és az eredményfókuszú problémamegoldás áll. Szakmai pályafutásom során a munkám iránti szenvedélyem vitt előre. Elhivatott, nyitott, optimista egyéniség vagyok, fontos számomra, hogy a munkám által értéket képviseljek és képezzek.
Célom a folyamatos fejlődés, változatos és érdekes projektekben való munkavégzés.
Örülök, hogy a HR Partner Consulting csapatának tagja lehetek. Hiszem, hogy a csapat sokkal több, mint az egyének összessége.
Szabadidőmet a családommal és a barátaimmal töltöm, szeretek utazni, kirándulni, kerékpározni.
“A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van.” Bob Dylan
1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 38.
I. em. 4. sz.
HR Partner Consulting
Sütihasználati tájékoztató