Mindannyian szembesültünk már azzal az érzéssel, hogy hiába dolgozunk folyamatosan, a teendőink látszólag nem csökkennek, a határidő pedig egyre jobban szorít. Mindennek ellenére sok vezetőnek nehézséget okoz a feladatok átadása, hiszen azzal együtt a rálátásuk és kontrollérzetük is csökken az adott feladatra.
Azok a vezetők, akik nem csak hatékonyan delegálnak, hanem valódi felhatalmazást adnak a csapattagoknak nem csak azért sikeresebbek, mert rengeteg idejük szabadul fel stratégiai feladatokra, hanem azért is, mert a kollégáik is motiváltabban, elkötelezettebben dolgoznak.
A tréningen alatt a résztvevők megismerkednek a delegálás eszközeivel, a felhatalmazás alapkövetelményeivel valamint szembenéznek a bennünk lévő paradigmákkal és félelmekkel, melyek akadályként állnak a hatékony felhatalmazás és delegálás előtt. Eszköztáruk bővítésével jobban kézben tudják tartani napi feladataikat, valamint hatékonyan szervezik meg a rövid és hosszútávú feladataikat, segítve ezzel időgazdálkodásukon, és energiamenedzsmentjükön.
1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 38.
I. em. 4. sz.