A szakértőből vezetővé válás során számos speciális kihívással találkoznak az érintettek. Már nem ugyanaz a feladatuk, mint szakértőként volt, ám sokszor nehéz kilépni a szakértői szerepből. Az operatív, szakmai feladatok és a people menedzsment arányának el kell billennie az emberekkel való foglalkozás felé. Visszajelzést kell adniuk a beosztottaknak, tudniuk kell lelkesíteni és motiválni a csapatot, delegálniuk kell és számon kell kérniük. A vezetői skillek elsajátítása mellett pedig sokszor nehézséget okoz az, hogy a szakértő hirtelen saját barátai felettesévé vált, sokszor idősebb, tapasztaltabb kollégákat kell vezetnie, s nem tudja hogyan fogadtassa el magát az új szerepben.
A tréningünk során elméleti és gyakorlati szinten is számba vesszük azokat a vezetői készségeket, melyekre a szakértőkből vált vezetőknek szükségük van, felvértezve ezzel őket a megfelelő tudással, amely új pozíciójukhoz szükséges. Mindemellett kitérünk az új szereppel járó személyes dilemmákra és nehéz érzésekre is, amelyek kezelése segíti az új menedzsert abban, hogy minél hamarabb kialakítsa saját új vezetői identitását.
1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 38.
I. em. 4. sz.