Fő tartalom átugrása

2020. május 06


A koronavírus okozta óvintézkedések hatására az üzleti és a gazdasági élet egyaránt lelassult. Partnereinknél azt tapasztaltuk, hogy az első pár hét az online munkavégzésre való átállás gyors és hatékony lebonyolításáról szólt, emiatt nagyobb hangsúlyt kaptak az operatív és szakmai feladatok. 
 
Mostanra már nagyrészt mindenhol elmondható, hogy a helyzethez képest zökkenőmentesen megy a munka, minden terület kialakította a saját, új működési rendjét, és az első sokk után a munkatársak is kezdenek belerázódni az új helyzetbe. A munka java azonban most kezdődik. 
 
Az, hogy az egyes cégek győztesként vagy vesztesként jönnek ki ebből a válságból, nagyrészt a vezetőiken múlik. 
 
A vezetőkön, akiket ez az új helyzet új vezetői kihívások elé állít.  9 éves humán erőforrás menedzsment tapasztalattal a hátunk mögött biztosan állítjuk, hogy sose volt akkora szükség a vezetők támogatására, mint most, mivel a jelenlegi helyzet még a jó és tapasztalt vezetőket is kimozdította a komfortzónájukból. A békeidőkben, az offline térben működő módszerek az online térben nem - vagy nem ugyanúgy - működnek, viszont az eddigi nehézségek felerősödtek, a kialakult helyzet pedig új nehézségeket generált. 
 
A vezetőknek meg kell találniuk ebben a bizonytalan helyzetben a saját egyensúlyukat, belső motivációjukat,  létre kell hozniuk saját, hatékony napirendjüket, valamint támogatniuk kell kollégáikat is ugyanezekben, úgy, hogy emellett az üzleti eredményeket se veszítsék szem elől. Ebben az időszakban felerősödik a személyközpontú vezetés és a hatékony vezetői kommunikáció fontossága, a home office pedig önreflektívebb működést igényel vezetőtől és munkatárstól egyaránt.
 
Mi hiszünk abban, hogy a vezetők nehéz időkben tudnak a legtöbbet fejlődni és abban is, hogy ezt nem egyedül kell tenniük. 
Coach csapatunk tagjai online formájában is Partnereink rendelkezésére állnak. Jelenleg 15 cég közel 30 közép- és felsővezetőjét, ügyvezetőjét coacholjuk azért, hogy 
- legyen lehetőségük önmagukkal, saját lelki és mentális egészségükkel foglalkozni,
- eredményesen menedzseljék le a változást,
- mentálisan is képesek legyenek támogatni munkatársaikat,
- fenn tudják tartani saját motivációjukat,
- segítsenek munkatársaik belső motivációjának megtalálásában,
- a helyzetnek megfelelően, jól és hatékonyan kommunikáljanak,
- integrálni tudják a mindennapjaikba a jövőorientált, megoldásközpontú gondolkodást,
- mélyítsék vezetői önismeretüket,
- bővítsék vezetői eszköztárukat, 
- hozzájáruljanak cégük eredményességéhez.
 
A coaching az online térben is hatékony. Tapasztalataink szerint akár már 2-3 alkalom is segít megtalálni a vezetői szerephez kapcsolódó kihívásokra a válaszokat.
Támogassa Ön is kulcsemberei egyéni fejlődését online coachinggal.
Figyelmünk és szaktudásunk az Önök eredményességének szolgálatában!
 
Amennyiben szolgáltatásunk felkeltette az érdeklődését, forduljon hozzánk bizalommal!

Hírlevél, hogy ne maradj le

legyél naprakész!

HR Partner
Blog

legfrissebb a HR világában

Hírlevél

legyél naprakész!

Értékeink

amiben hiszünk

Szakmaiság

Teljes körű, professzionális támogatás a szervezet emberi erőforrásait érintő összes kérdésben.

Élmény

Örömteli, vidám és inspiratív jelenlét a közös projekteken.

Szenvedély

Folyamatosan tanulunk; akár az ügyfél helyett is, megtaláljuk a piacon elérhető színvonalas újdonságokat.

Rólunk. Mondták.

Ügyfeleink bíznak szakértelmünkben és tanácsainkban.
HR Partner
10 éves HR Partner Consulting
Hosszú távra visszanyúló gyümölcsöző együttműködésünk van a HR Partner Consulting több üzletágával is, jól ismerik már a kollegáinkat, kultúránkat, így minden új feladatnál, már félszavakból is megértenek minket és segítenek továbbmenni az úton, testreszabottan támogatják fejlődésünket, új ötletekkel, javaslatokkal állnak elő. Szakmai profizmusukat gazdagítja, hogy tanácsadóik, trénereik nagy része a vállalati oldalon is szereztek széleskörű tapasztalatot, így akár tréningről, akár fejlesztésről vagy fejvadászatról van szó, holisztikusan közelítik meg a feladatot, az üzleti szempontokat is figyelembe véve a fejlesztési feladatok mellett.


Kovács Viktória
HR Igazgató, EOS Magyarország
HR Partner
Azon szerencsések közé tartozom, akik mind jelölti, mind megrendelői oldalról megtapasztalhatták a HR Partner Consulting működését. Egy korábbi, végül törölt keresésük révén kerültem kapcsolatba velük, és kiemelkedően jó jelölt élményben volt részem. Így mostani pozíciómban biztos lehetek benne, hogy amikor számunkra keresnek új kollégákat, ők is ugyanezt a jelölt élményt tapasztalhatják meg. Igazi csapattagok a keresési projektek alatt, végtelen kedvességgel, türelemmel és profizmussal kezelik a változásokat, esetleges nehezebb helyzeteket. Bátran ajánlom őket mindenkinek.


Kelsánszky Mária
Country HR Director, Affidea Magyarország Kft.
HR Partner
Az elmúlt évek során több közös munkában vettünk részt. Mindig éreztem azt a szándékot, hogy valóban megértsék a szervezeti és vezetői igényeinket, s arra adjanak megoldást. A közös gondolkodás külön élmény volt számomra. A HR Partner Consulting munkatársai soha nem voltak restek bátor kérdéseket feltenni nekem, ahogy a javaslataimat is mindig nyitott szívvel fogadták.


Kriszt Hajnalka
People and Performance Manager, LeasePlan
HR Partner Consulting
Személy szerint nagyon hitelesnek találom szakmailag és emberileg is azokat a trénereket, szakértőket, akikkel eddig kapcsolatba kerültünk. Az ő szakmai felkészültségük és hitelességük nagyon könnyen megteremtette azt a bizalmi légkört, ami szükséges ahhoz, hogy jól együtt tudjunk dolgozni. A vezetői csapat is nagyon hamar elfogadta őket, és nagyon könnyen kialakult az együttműködés.


Heiszmann Henrietta
HR Igazgató, Extreme Digital
Rólunk mondták
Számomra a legnagyobb értéket a HR Partner Consulting csapatában az jelenti, hogy szinte az első pillanattól kezdve, már a legelső beszélgetés alkalmával pontosan értik és meg is akarják érteni a szervezet problémáját. Amikor felhozzuk az alapvető dilemmát, úgy érzem, mintha a saját csapatom tagjai ülnének ott velem szemben - gyakorlatilag fél órán belül egymás nyelvét beszéljük.


Nemes János
HR Igazgató, Biotech
Ügyfeleink bíznak szakértelmünkben
Azt szeretem bennük, hogy szakmailag nagyon magas szinten állnak és nagyon jó tanácsaik vannak. Mindig úgy érzem, hogy én vagyok a legfontosabb ügyfelük és ez nekem nagyon fontos. A másik, ami közös bennünk, az az, hogy mindketten megkaptuk a Családbarát Vállalat díjat. Erre én különösen büszke vagyok a cégünknél is és arra is, hogy a HR Partner Consulting ennyire fontos szerepet tulajdonít az elmenő kismamáknak, visszatérő kismamáknak és a kispapáknak is.


Markovits Dóra
HR Igazgató, Celanese Magyarország
10 éves HR Partner Consulting
Azért szeretek a HR Partner Consulting munkatársaival dolgozni, mert nagyon figyelnek arra, hogy mi kik vagyunk és mi az, ami minket valóban foglalkoztat. Az az energia, ami korábban arra ment el, hogy egymással viaskodtak, civakodtak vagy egyszerűen csak nem értették egymást a kollegák, ez most hasznosulni tud, mind a produkciók színvonalának emelése érdekében, azon túl, hogy egy sokkal jobb légkörben dolgoznak egymással. Azt látom, hogy a vezetőtársaim a saját csapatukkal is egyre jobban tudnak kommunikálni és egyszerűen a légkör minőségileg javult az elmúlt időszakban.


Kosztolánczy Gábor
Vezérigazgató-helyettes,
Művészetek Palotája
    ÜGYFELEINK

    ők már bíznak bennünk

    caussade1
    scitec
    kleffmann
    avon
    microsoft
    fundamenta
    lufthansa
    zoboki
    molson
    eurolog
    fkf
    unilever
    graphisoft
    spar
    nuskin
    ingatlan
    celanese
    commerzbank
    ot
    generali
    blackbelt
    mnb
    exim
    heineken
    vatera
    kuka-logo
    EOS_WM_RGB_red
    bator
    gdf-suez
    sanofi
    sandoz
    metro
    zinemath
    jti
    adr
    mazars
    cisco
    t-home
    mortoff
    adevinta-logo
    edigital
    mupa
    ing
    balabit
    borsodi-sorgyar-logo
    agco
    knh-logo
    doka
    abacus-medicine
    elmu
    alma
    dbh
    eon
    euralis
    dtz
    kpmg
    knorr
    gyokerek-es-szarnyak
    cafe-commonications-logo
    bonafarm
    monsanto
    etyek
    ge
    mavir
    accace
    spice
    nec
    mondalez
    pepco-logo
    thyssenkrupp
    delta
    mvm
    bisnode
    Pro Bono

    partnereink

    gyökerek és szárnyak
    három királyfi, három királylány
    országos mentőszolgálat
    bátor tábor
    Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat
    Együttműködő

    partnereink

    Kapcsolat

    várjuk a megkeresésedet!

    HR partner

    HR PARTNER CONSULTING KFT.

    1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 38.
    I. em. 4. sz.