Futás közben jönnek a legjobb gondolatok

2020 telén a Testnevelési Egyetem, az Egyenlítő Alapítvány és az EY 232 egy magyar döntéshozó hölgy bevonásával végzett kutatást arról, hogy milyen szerepet játszik a sport a női vezetők üzleti sikereiben. A „Példakép vezetők” interjú sorozatunk soron következő alanya is részt vett ebben a kutatásban. 

Ladics Viki beszélgetőpartnere ezúttal Mezei Magdolna, édesanya, a Concorde Értékpapír Zrt. vezérigazgató-helyettese, az Accord Alapkezelő Zrt. ügyvezetője, félmaratonista és ironman. Riportunkból kiderül, hogy milyen út vezetett az ironmanig, miként tudja a felkészülést beiktatni a mindennapjaiba és az is, hogy milyen vezetői képességeit erősítette meg a sport.

 

 

 

Mezei Magdolna (MM): Inkább az utóbbi. Közgázra jártam, ahol turizmus-külgazdaság szakirányon végeztem. Akkoriban nagyon erős meggyőződésem volt, hogy én szállodában fogok majd dolgozni. Gyakornokként kerültem a Danubius Hotelbe, aminek éppen akkor zajlott a privatizációja. Egy érdekes világba csöppentem, ami azonnal megtetszett és tulajdonképpen ott ragadtam. Miután lediplomáztam, ők visszahívtak a befektetői kapcsolatok részlegre. Ezt a területet ketten vittük a főnökömmel, akinek szintén új volt a terület. Sokat tanultunk és én nagyon élveztem. Két év után tudatosan készültem a váltásra. Szerettem ugyan a szállodaipart és a Danubiust, de úgy éreztem, hogy bezártam és elzártam magam a világtól, az emberektől. A váltás valójában egy nyitás volt részemről a világ megismerése felé. Ekkor talált meg a következő lehetőség, a Budapest Bank letétkezelési részlegén. Itt az értékpapírpiac másik szegmensét ismerhettem meg, ahol szakmailag rengeteget tanultam, majd innen a Credit Lyonnais Bankba vitt az utam. Amikor náluk elindult az értékpapír letétkezelés, akkor ennek a kialakítását, fejlesztését velem képzelték el. Egy nagyon jó részleget hoztunk létre, ahol nyugdíjpénztárakat és alapokat kezeltünk. Annyira szerettem azt a helyet és a csapatot, hogy sírva jöttem el. A mai napig vannak olyan munkatársak, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot és legalább évente egyszer összejövünk egy-egy vacsorára. Az ottani egyik kedvenc ügyfelem a Concorde volt. Mindig úgy voltam vele, hogy ugyan nagyon szeretem a bankot, de ha egyszer váltanom kellene, akkor csakis a Concorde-ba mennék. Aztán egyik nap kaptam egy ajánlatot. A back office vezetőjük szülési szabadságra ment és a helyére kerestek embert. Elfogadtam, ennek pedig már 22 éve. Azóta itt vagyok, és valószínűleg innen is megyek nyugdíjba.

 

 

MM: Ez nem egy olyan cég, ahonnan feláll az ember és elmegy. Az a mag, aki annak idején itt volt, az ugyanúgy itt van ma is. A többség 20+ éve, vagy 10+ éve dolgozik itt. Amikor én idejöttem egy pici cég volt a Concorde és mi mindannyian fiatalok voltunk. Együtt jártunk bulizni, gyakorlatilag egész nap együtt voltunk. Barátságok születtek, együtt éltük meg az esküvőket, a gyerekek születését és a rossz dolgokat is. Kicsit mindannyian úgy tekintünk a cégre és a kollégákra, mint a második családunkra. Ha jól érzed magad és megtalálod a számításod, akkor nem akarsz továbbmenni. Én is sok megkeresést kaptam az elmúlt 20 évben, de mindig úgy voltam vele, hogy ugyanezt nem szeretném máshol csinálni, főleg, hogy itt mindig jól éreztem magam és jó volt a csapat. 

 

 

MM: Igen, illetve, hogy mindig jöttek új kihívások. Amikor már nagyon úgy éreztem volna, hogy tele van a hócipőm, akkor jött egy új résztevékenység, amit rám bíztak, vagy éppen valami teljesen más területre kerültem. Mindig volt valami, amitől meg lehetett újulni. Back office vezetőként kezdtem, aztán jó pár évvel később operatív igazgató lettem. Közben megszületett a kislányom, és miután visszajöttem, pár évre rá lettem vezérigazgató-helyettes. Ez idő alatt létrehoztunk egy alapkezelő céget is a nulláról és most ott is ügyvezető igazgató vagyok. 

 

 

MM: Ezt hozta az élet. Soha nem voltak nagyratörő céljaim. Sokat kell még tanulnom, mint vezérigazgató-helyettes, és mint ügyvezető is, de nagyon hálás vagyok, hogy rám bízták ezeket a feladatokat és hisznek bennem.

 

 

MM: Szerintem erről a főnökömet kérdezd meg. :) Több tényező is szerepet játszott ebben. Egyrészt, hogy én a cégnek nagyon sok részét, szegmensét ismerem, tudom, hogyan működik. Másrészt, hogy jól tudok az emberekkel bánni és végül, de nem utolsó sorban, mindent meg tudok oldani, problémamegoldásban is jó vagyok.

 

 

MM: Képzeld, van! Most majdnem több a női vezető, mint a férfi. A bróker szakma nem egy tipikus feminin foglalkozás, de mégis így alakult. Sokat számított az, hogy amikor GYES után visszajöttem, akkor tudtam 4 órában dolgozni. A Concorde támogatja és ma már a technika is lehetővé teszi, ha úgy alakul, akkor otthonról dolgozzak

 

 

MM: Tanuljon sokat érte - hiszen akkor lesz hiteles, ha ért ahhoz, amit csinál, amivel foglalkozik. Továbbá, hogy legyen céltudatos és ne hagyja magát félreállítani. Álljon ki a saját érdekeiért. Legyen megbízható és törekedjen arra, hogy amit megcsinál, az olyan legyen, amit szívesen ad ki a kezéből. Azaz tegyen bele energiát és munkát.

 

 

MM: Nagyjából egy időben jött a kettő.

 

 

MM: Nem. A szüleim életében sem volt kiemelkedő jelentősége a sportnak és ezt a mintát adták tovább. Egyszer megkérdezték, hogy szeretnék-e művészi tornára járni, a válaszom nem volt. Testnevelés órára jártam, de sosem sportoltam versenyszerűen. Egyszer egy tanárom azt mondta, hogy szerinte futnom kellene, mert az jól megy. Erre azt válaszoltam, hogy inkább megyek az énekkarba. 

 

 

MM: A Concorde. Nálunk a közösség és a szellemiség olyan, hogy mindenki sportol, így én is elkezdtem futni, kondizni, de csak hobbi szinten, ugyanakkor rendszeresen. Ha az 5 kilométert lefutottam, akkor már boldog voltam.

 

 

MM: Egy nagyon jó barátom vett részt Nagyatádon az ironman versenyen és az egyik futójuk kiesett. Felhívott, hogy tudnék-e menni 7 kilométert futni. Mentem. Lefutottam és a verseny varázsa teljesen magával ragadott. Akkor kezdtem el többet futni és a következő évben már félmaratonon indultam.

Az ironman úgy jött, hogy pár évig csapatban jártam az ironmanre futni. Sokat gondolkodtam azon, hogy ha már elmegyek a „világ végére” Nagyatádra, akkor jobban megérné, ha nem csak 7 vagy 10 kilométert futnék, hanem teljesíteném az ironmant, végül is nem olyan bonyolult dolog, biciklizni, úszni és futni kell. Ennyi volt az elhatározás. Mivel az úszás volt a gyenge pont, ezért elmentem egy oktatóhoz, hogy megtanuljak jól úszni.

A következő évben már azt éreztem, hogy menni fog és így az egyik barátommal közösen teljesítettük a nagyatádi extrém távot, amit megfeleztünk és így lett egy normál iron táv, amit abszolváltam akkor és a következő évben is.

 

 

MM: Nem, mert nem tudtam időt szakítani egy trénerre fix időpontban. Utána olvasgattam, kerestem edzésterveket és miután sok barátom sportol, így mindig volt, aki mondott valami okosat. 

 

 

MM: Az ironmant kétszer teljesítettem. Egy ilyen versenyre készülni folyamatos stressz, de mégis annyira jó érzés, amikor már ott vagy és végig csinálod. Hatalmas büszkeség és boldogság. Két éve harmadszor is neki akartam vágni, de akkor verseny előtt egy héttel jött egy betegség, és végül nem tudtam elindulni. Azóta „nyalogatom” sebeimet és az elmúlt másfél évben a fókuszom is máshol volt. Most ironmanre nem készülök, de évente egy félmaratont mindig le akarok futni. Az Ultrabalatont például semmi pénzért nem hagynám ki, mert ott mindig nagyon jó a hangulat. Szeretem, hogy csapatban indulunk és egymásért küzdünk. Minden évben a Mosoly Alapítványért futunk, így külön öröm, hogy a társadalmi felelősségvállalás is része a sportolásnak.

 

 

MM: Nem tudom, nem biztos. Akkor is járnék síelni, biztos lenne mozgás, de nem ilyen szinten. Az emberek és a közösség inspirál. Ha például elmegyünk egy hétvégi csapatépítésre, akkor eleve vagy kirándulunk és megvan a túra része, de ha nem, akkor egy idő után azt látod, hogy a fiúk elkezdenek focizni, a csapat fele pedig elindul futni. Mindig mindenki sportol.

 

 

MM: Sok mindent. Egyrészt a futások közben jönnek a legjobb gondolatok. Másrészt segített abban is, hogy jobb időbeosztással és hatékonyabban tudjam végezni a munkámat, de a céltudatosságomat is fejlesztette. Én előtte is csapatjátékos voltam, de a sport még inkább azzá tett. 

 

 

MM: Az Ultrabalatont igen, de a városi futóversenyeken egyedül indulok.

 

 

MM: Fontos, hogy a célért elkötelezett legyen mindenki, csak úgy tudják a maximumot kihozni magukból és egymásból. A csapat egy felelősség, a munkád a többiekre is hatással van. Ha feladom féltávon, akkor az összes többi ember versenyét felrúgom, és ezt nem tehetem meg.

 

 

MM: Ez szerintem fejben dől el, elhatározás kérdése, de nagyon szigorú időmenedzsment kell hozzá. Volt olyan, hogy a kislányomat leadtam a bölcsödébe, ott hagytam az autót és biciklivel mentem be dolgozni és vissza is. Így megvolt a 15-20 kilométer, ami nem sok, de legalább mozogtam. Vagy futottam az óvodától, mert akkor éppen futónapom volt. Nagyon tudatosan kell az időbeosztásod és az életed szervezni. Tudom, hogy nehéz, mert mindig a gyerek a legelső. Amikor lehet, őt is viszem magammal. Most már egyszerűbb, mert ő is sportol, így, amikor edzése van, akkor minden lelkiismeret-furdalás nélkül lehet menni, sportolni. 

 

 

MM: Ez mindig nehéz kérdés. Törekszem arra, hogy jó vezető legyek. Olyan, aki megérti a munkatársak problémáit, igyekszik segíteni és fenntartani a szakmaiságot. Kicsit gondoskodó is vagyok. Mivel itt töltjük a legtöbb időt, ezért az emberi kapcsolatok és a jó légkör nagyon fontosak, ezen folyamatosan dolgozom. Az elmúlt másfél év nehéz volt, most újra össze kell rázni a csapatot. Eltávolodtunk egymástól és elszoktunk mindentől.

 

 

MM: Tudom, de nehéz. Döcögve indul be az élet, de azért beindul.

 

 

MM: Nincs különösebb mottóm. Legyek hiteles, megbízható, egy olyan kolléga, akivel szívesen dolgoznak együtt. Inkább tartom jó csapatembernek magam, mint egy olyan főnöknek, aki mindent jobban tud, és azt kell csinálni, amit ő mond.

 

 

MM: Elsősorban a gyermekemre és a Concorde-nál eltöltött 22 évemre, hogy elfogadnak és mind szakmailag, mind emberileg hitelesnek tartanak. Büszke vagyok korábbi sportteljesítményeimre is, valamint, hogy a sport mai napig az életem része. Mindig elégedettséggel tölt el, ha valamit elhatározok magamban, akkor azt addig csinálom, amíg nem sikerül. Talán ezt hívják céltudatosságnak.