2021. december 15


A vezetőfejlesztés esszenciája

A vezető a szervezet feje, aki kapitányként irányítja a legénységet az üzleti élet tengerén. Ahogy senki nem születik hajóskapitánynak, vezetőnek sem, egy hosszú folyamatot kell bejárni ahhoz, hogy valaki igazán hatékonyan és jól tudjon irányítani egy céget, vagy annak egy részlegét. A szakemberek által irányított vezetőfejlesztés lehetőséget teremt a legfontosabb készségek elsajátítására, a helyzetek elemzésére kiértékelésére. Nézzük, mit kell tudnia egy jó vezetőnek, és mire jó a vezetőfejlesztés!

Az emberek hosszú utat járnak be, mire vezetői pozícióba kerülnek. Egyfelől az edukációs szakasz idején, az egyetemi évek alatt, elmélyednek egy szakterületben, majd a tanultakat a gyakorlatba is átültetik, amint kilépnek a munkaerőpiacra.

Sokan azt gondolják néhány ledolgozott év után, hogy akár már az egész céget is tudnák irányítani. Nem számolnak azonban azzal, hogy nem elég ismerni a leckét és elegendő munkatapasztalattal rendelkezni, fel kell szedni azt a tudást is, amivel egy csapatot lehet irányítani, motiválni, amitől a vezetés igazán hatékony és gördülékeny lesz.

Tény, hogy vannak emberek, akinek ez ösztönösen megy egy bizonyos szintig, az a vezető azonban, aki azt gondolja, hogy neki már nem lehet újat mutatni, annak kellemetlen meglepetésben lehet része. A világ, a környezet, a dolgozók ugyanis változnak, ezekre pedig a vezetőknek reagálnia kell. Ezért nem szabad háttérbe szorítani a fejlesztési terveket, még akkor sem, ha időt és energiát igényelnek.

Miért mondj igent a vezetőfejlesztés gondolatára?

A jó vezető hozzájárul a cég növekedéséhez. Teszi ezt egyfelől úgy, hogy képes motiválni és megtartani az embereket, ezáltal csökkenti a fluktuációt, ami különösen fontos abban a tekintetben, hogy sokkal vonzóbbá válik a szakma legjobbjai körében. Mindenki szeretne olyan cégnél dolgozni, ami jól működik, sikeres, a szervezeti kultúra pedig támogató.

A másik fontos érv, amiért vezetőből csakis a legjobbat érdemes a csapat élére állítani, hogy egy profi átlátja a helyzeteket, felismeri az üzleti lehetőségeket. Egy olyan sakkjátékos, aki figyel, reagál és lép. Megfontolt és átgondolt döntéseket hoz, amik az anyagi gyarapodást is meghozzák.

Milyen a jó cégvezető?

A jó vezető rendelkezik bizonyos készségekkel, melyeket tudatosan palléroz, gyarapít. Ahogy az úszó legyűri a végtelen hosszokat, szárazföldi edzést tart, ügyel a táplálkozására és mentálisan is erősít, hogy jobb és jobb legyen, úgy edzi magát a vezető is.

A készségek jellegzetessége ugyanis, hogy sok munkával és tudatossággal lehet őket fejleszteni. Nézzük, melyek ezek a készségek!

Szakmai felkészültség

A vezető megítélésének szempontjából a mélyreható elméleti és gyakorlati szakmai ismeretek alapnak tekinthetők. Attól viszont, hogy valaki profi, még nem lesz jó vezető, viszont az is tény, hogy az ismeretek hiányában sem tudja majd kivívni az „Év legjobb főnöke” címet. A vezetőnek ugyanis ismernie kell a vállalati folyamatokat, a rendszert át kell látnia, tisztában kell lennie a kritikus pontokkal, és azt is tudnia kell, hogy a döntéseinek milyen következményei vannak.

Jártasság az emberi kapcsolatokban

Ez egy igen komplex terület, ami azzal kezdődik, hogy a vezetőnek úgy kell viselkednie, ahogy szeretné, hogy a beosztottjai is viselkedjenek. Például, ha a vezető folyamatosan késik a megbeszélésekről, akkor nehezen várhatja el a kollégáktól, hogy ők időben megjelenjenek a meeting roomban.

Nézőpontváltás

Fontos vezetői tulajdonság még az empátia, a konfliktusos helyzetek feloldásának képessége is. Ezek alapja a nézőpontváltás, ami van akinek természetesen megy, van akinek nehezebben. A vezetői tréningek során ennek a képességnek a fejlesztésére számos lehetőség nyílik a gyakorlatok, beszélgetések segítségével.

Igazságosság

A vezetők kezében pozíciójukból adódóan hatalom van, amivel nyomást tudnak gyakorolni a munkatársakra. Fontos azonban, hogy a jó leader az erő és a szív között megtalálja az egészséges egyensúlyt. Ezzel a munkahelyi morál, az elfogadás és az összetartás elősegíthető.

Jó kommunikációs képességek

Lényeges, hogy a vezető mesterien bánjon a szavakkal. Na nem a manipuláció szintjén, sokkal inkább az együttműködést segítő fordulatok tekintetében. Ha jó stílusban, határozottan tud előadni és tárgyalni, írásban is kiváló érzékkel nyilvánul meg és képes figyelni másokra, akkor a csoport tagjai tisztelni fogják és elfogadják vezetőként.

Stratégiai gondolkodás

A vezető a cég fejeként iránymutatásokat fogalmaz meg. Ehhez elengedhetetlen, hogy képes legyen álmodni, majd az álmait reálisan megítélni, víziót alkotni és célokat megfogalmazni. Sőt, ezt nem elég tudni, át is kell adni a cég többi tagjának.

Egy erős lábakon álló stratégiával kell rendelkeznie, emellett pedig arra is fel kell készülnie, hogy ha váratlan helyzet adódik, ami gyors reakciót és döntést követel meg. A folyamatok átlátása és hatékony megszervezése szintúgy vezetői hatáskör, ahogy a feladatok delegálása is.

Egy jó vezető tehát látja a víziót, a célokat, az eszközöket, a humán erőforrást, az anyagi forrásokat és a környezetet, és mint egy karmester, virtuóz módon hangolja össze az egyes komponenseket.

Személyiségjegyek

Jó vezetővé senki sem születik, sok munka és tapasztalat kell hozzá. Tény azonban, hogy vannak tulajdonságok, amik a vezetővé válás folyamatát megkönnyíthetik, ilyen például a határozottság, a rugalmasság, a leleményesség, az önismeret, a nyitottság, a rugalmasság, az alázat a munka iránt és a stressz hatékony kezelése. Ezeken nem lehetetlen változtatni, sok-sok kitartással és munkával mindegyik csiszolható.

A vezetőfejlesztés folyamata igen összetett is lehet, attól függően, hogy csak egyetlen specifikus területre koncentrál, vagy pedig egy átfogó program, ami több fejlesztendő területet és átfog. Nézd meg, milyen vezetőfejlesztő képzéseket és tréningeket kínál a HR Partner Consulting!


Hírlevél, hogy ne maradj le

legyél naprakész!

Rólunk. Mondták.

Ügyfeleink bíznak szakértelmünkben és tanácsainkban.
HR Partner
  • 10 éves HR Partner Consulting
    Hosszú távra visszanyúló gyümölcsöző együttműködésünk van a HR Partner Consulting több üzletágával is, jól ismerik már a kollegáinkat, kultúránkat, így minden új feladatnál, már félszavakból is megértenek minket és segítenek továbbmenni az úton, testreszabottan támogatják fejlődésünket, új ötletekkel, javaslatokkal állnak elő. Szakmai profizmusukat gazdagítja, hogy tanácsadóik, trénereik nagy része a vállalati oldalon is szereztek széleskörű tapasztalatot, így akár tréningről, akár fejlesztésről vagy fejvadászatról van szó, holisztikusan közelítik meg a feladatot, az üzleti szempontokat is figyelembe véve a fejlesztési feladatok mellett.


    Kovács Viktória
    HR Igazgató, EOS Magyarország
  • HR Partner
    Azon szerencsések közé tartozom, akik mind jelölti, mind megrendelői oldalról megtapasztalhatták a HR Partner Consulting működését. Egy korábbi, végül törölt keresésük révén kerültem kapcsolatba velük, és kiemelkedően jó jelölt élményben volt részem. Így mostani pozíciómban biztos lehetek benne, hogy amikor számunkra keresnek új kollégákat, ők is ugyanezt a jelölt élményt tapasztalhatják meg. Igazi csapattagok a keresési projektek alatt, végtelen kedvességgel, türelemmel és profizmussal kezelik a változásokat, esetleges nehezebb helyzeteket. Bátran ajánlom őket mindenkinek.


    Kelsánszky Mária
    Country HR Director, Affidea Magyarország Kft.
  • HR Partner
    Az elmúlt évek során több közös munkában vettünk részt. Mindig éreztem azt a szándékot, hogy valóban megértsék a szervezeti és vezetői igényeinket, s arra adjanak megoldást. A közös gondolkodás külön élmény volt számomra. A HR Partner Consulting munkatársai soha nem voltak restek bátor kérdéseket feltenni nekem, ahogy a javaslataimat is mindig nyitott szívvel fogadták.


    Kriszt Hajnalka
    People and Performance Manager, LeasePlan
  • HR Partner Consulting
    Személy szerint nagyon hitelesnek találom szakmailag és emberileg is azokat a trénereket, szakértőket, akikkel eddig kapcsolatba kerültünk. Az ő szakmai felkészültségük és hitelességük nagyon könnyen megteremtette azt a bizalmi légkört, ami szükséges ahhoz, hogy jól együtt tudjunk dolgozni. A vezetői csapat is nagyon hamar elfogadta őket, és nagyon könnyen kialakult az együttműködés.


    Heiszmann Henrietta
    HR Igazgató, Extreme Digital
  • Rólunk mondták
    Számomra a legnagyobb értéket a HR Partner Consulting csapatában az jelenti, hogy szinte az első pillanattól kezdve, már a legelső beszélgetés alkalmával pontosan értik és meg is akarják érteni a szervezet problémáját. Amikor felhozzuk az alapvető dilemmát, úgy érzem, mintha a saját csapatom tagjai ülnének ott velem szemben - gyakorlatilag fél órán belül egymás nyelvét beszéljük.


    Nemes János
    HR Igazgató, Biotech
  • Ügyfeleink bíznak szakértelmünkben
    Azt szeretem bennük, hogy szakmailag nagyon magas szinten állnak és nagyon jó tanácsaik vannak. Mindig úgy érzem, hogy én vagyok a legfontosabb ügyfelük és ez nekem nagyon fontos. A másik, ami közös bennünk, az az, hogy mindketten megkaptuk a Családbarát Vállalat díjat. Erre én különösen büszke vagyok a cégünknél is és arra is, hogy a HR Partner Consulting ennyire fontos szerepet tulajdonít az elmenő kismamáknak, visszatérő kismamáknak és a kispapáknak is.


    Markovits Dóra
    HR Igazgató, Celanese Magyarország
  • 10 éves HR Partner Consulting
    Azért szeretek a HR Partner Consulting munkatársaival dolgozni, mert nagyon figyelnek arra, hogy mi kik vagyunk és mi az, ami minket valóban foglalkoztat. Az az energia, ami korábban arra ment el, hogy egymással viaskodtak, civakodtak vagy egyszerűen csak nem értették egymást a kollegák, ez most hasznosulni tud, mind a produkciók színvonalának emelése érdekében, azon túl, hogy egy sokkal jobb légkörben dolgoznak egymással. Azt látom, hogy a vezetőtársaim a saját csapatukkal is egyre jobban tudnak kommunikálni és egyszerűen a légkör minőségileg javult az elmúlt időszakban.


    Kosztolánczy Gábor
    Vezérigazgató-helyettes,
    Művészetek Palotája
ÜGYFELEINK

ők már bíznak bennünk

  • eurolog
  • gdf-suez
  • eon
  • scitec
  • exim
  • metro
  • ing
  • etyek
  • dtz
  • mvm
  • adr
  • knh-logo
  • doka
  • pepco-logo
  • thyssenkrupp
  • spice
  • accace
  • unilever
  • hps-group
  • fkf
  • bonafarm
  • kilgray
  • cisco
  • alma
  • mnb
  • vatera
  • gyokerek-es-szarnyak
  • blackbelt
  • kpmg
  • bisnode
  • graphisoft
  • borsodi-sorgyar-logo
  • mupa
  • caussade1
  • zoboki
  • progressive
  • p2m-logo
  • mortoff
  • knorr
  • nuskin
  • molson
  • fundamenta
  • avon
  • mondalez
  • delta
  • ingatlan
  • mazars
  • kuka-logo
  • adevinta-logo
  • schibsted2
  • nec
  • t-home
  • sanofi
  • microsoft
  • bator
  • monsanto
  • generali
  • zinemath
  • balabit
  • elmu
  • dbh
  • euralis
  • celanese
  • spar
  • inter
  • ot
  • bd
  • jti
  • commerzbank
  • edigital
  • agco
  • lufthansa
  • heineken
  • EOS_WM_RGB_red
  • sandoz
  • kleffmann
  • ge
  • persecutor
  • mavir
  • abacus-medicine
  • cafe-commonications-logo
Pro Bono

partnereink

gyökerek és szárnyak
három királyfi, három királylány
országos mentőszolgálat
bátor tábor
Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat
Együttműködő

partnereink

Kapcsolat

várjuk a megkeresésedet!

HR partner

HR PARTNER CONSULTING KFT.

1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 38.
I. em. 4. sz.


KAPCSOLAT
HR Partner Consulting Kft.
Valódi Partner, Valódi Megoldások.
LÉGY NAPRAKÉSZ
kövess minket itt is

Ne maradj le legfrisseebb híreinkről és eseményeinkről!


© HR Partner Consulting Kft.
site by Meraki
Oldal tetejére