2020. március 20


Ez a hét máshogy indult, mint a többi. A mai napon elindult az új, virtuális életünk.

  • Reggel egy vezetői coaching üléssel nyitottam - online
  • Ezt követően az ötfős vezetői csapattal volt hétindító meetingünk – online.
  • Utána a 12 fős szűk teammel tartottunk üzletági megbeszélést – online.
  • Ezt követte a teljes, 22 fős tréneri-tanácsadói csapattal kezdődött a kétórás találkozó – online.
  • Végül pedig egy háromórás tréninget tartottam a „Visszajelzés és coaching” témában – online.

Noha tavaly egy évig Angliából vezettem a magyarországi csapatot, amelynek során sok-sok tanulsággal gazdagodtam a virtuális vezetés kapcsán, ez a hétfő megbeszélés-sorozat sok érzelmet kavart fel bennem. Legfőképpen kettőt:

Kétségbeesést: Úristen, tényleg nem fogok találkozni a kollégáimmal hónapokig? Hogy fogjuk ezt kibírni anélkül, hogy a falra másznánk a bezártságtól?

Lelkesedést: Megcsináltuk! Legyen az nagycsoportos megbeszélés, egyéni coaching, vagy akár készségfejlesztő tréning, az online forma működik.

Igenis tudunk online fórumokon, virtuálisan együttműködni, közösen dolgozni, fejlődni. Különösen akkor, ha betartunk hüvelykujj-szabályt a virtuális megbeszélések kapcsán.

  1. Legyen tere a személyes kapcsolódásnak. Az online megbeszélések a karantén idején már nem csak a praktikus dolgok megbeszéléséről szólnak. Ez a fórum a kapcsolódás, a csapatépítés, az együttlét helyszíne. Hiszen most nincsenek közös ebédek, kávészünetek, dumálgatások a folyosón. A laza, kötetlen beszélgetéseket a virtuális meetingnek kell helyettesíteniük  ebben az időszakban. Teremtsd meg a lehetőségét annak, hogy az operatív feladatokon túl a személyes kapcsolódás is létrejöhessen a meetingeken.
     
  2. Indítsatok nyitókörrel. Amikor elkezdtek egy megbeszélést, tartsatok egy rövid nyitókört. Ki hogy van ma? Ki hogy viseli a kötelező távmunkát? Igen, ezzel idő fog elmenni, de hidd el, megéri. Egészen más minőségű lesz a megbeszélés, az együttműködés, ha adsz lehetőséget arra, hogy a csapattagok ilyen formában beszélgessenek egy kicsit. Ne feledd: ez az időszak mindenki számára rendkívül stresszes, és bizonytalansággal teli periódus. Tedd lehetővé, hogy ezeket az érzéseket megoszthassák egymással.
     
  3. Mindig használjatok videót. Amíg csak néha egy-egy napot dolgoztatok home-office-ból, addig ez kevésbé volt kritikus tényező. Telefonon, konferencia-hívás formájában is el tudtátok intézni a legfontosabb dolgokat. Hiszen másnap úgyis beszéltetek személyesen. Ám most más a helyzet. Csak online tudtok találkozni, és ezért kiemelten fontos, hogy lássátok egymást, lássátok a másik testbeszédét, a reakcióit. Ragaszkodjatok a videos formához. Ne hozzatok ebben kompromisszumot. Ha nem működik a webkamera szoftvere, segítsetek egymásnak, hogy megjavuljon. Tegyetek meg mindent azért, hogy lássátok egymást.
     
  4. Zárjatok be minden zavaró alkalmazást. Ha az irodában tartotok egy megbeszélést, vélhetően a résztvevők közben nem pötyögnek a mobiljukon, nem írogatnak e-mailt, hanem figyelnek egymásra. Ám online megbeszélések közben óriási a kísértés, hogy az amúgy is nyitva lévő másik ablakban gyorsan megírjak egy e-mailt, elolvassak egy hírt. Érdemes úgy kezdeni a megbeszélést, hogy a gépen bezárjátok az összes többi ablakot, böngészőt, e-mailt, word dokumentumot, mindent. Ez segít hogy a résztvevők valóban tudjanak fókuszálni a közös témára, és egymásra.
     
  5. Az időtartás kritikus fontosságú. Tapasztalatom szerint az online megbeszéléseken az időkeretek tartása még fontosabb, mint a személyes találkozókon. A résztvevők a szokásosnál is érzékenyebbek a pontos kezdésre és a pontos befejezésre. Karantén idején ez már csak azért is igaz, mert az összes családtag otthon van, így a kollégáknak sokféle igényhez kell alkalmazkodnunk: mikor ebédelnek a gyerekek, mikor kell átadnom a dolgozószobát a páromnak, akinek szintén megbeszélése kezdődik. Mindig tartsátok az időkereteket.
     
  6. Gyakoribb szünetek. Már az irodában is elég fárasztó tud lenni egy 10 fős, kétórás meeting. Mindez online formában sokak számára szinte elviselhetetlen. A monitor előtt ülés fárasztja a szemet, a sokféle beszűrődő hang miatt nehezebb koncentrálni… és minél több a résztvevő, annál fárasztóbb a megbeszélés. Tartsatok gyakoribb szüneteket. Egy 6-8 fős, másfél órás találkozót például érdemes úgy tervezni, hogy menet közben beiktattok egy 10 perces technikai szünetet. Érdemes azonban két fontos dolgot kiemelni a szünetek kapcsán.
    • A rövid szünetek alatt mindenki álljon fel a monitor elől, mozogjon egy kicsit, sőt, ha teheti, menjen ki pár percre a friss levegőre, vagy szellőztessen. Semmi értelme a szünetnek akkor, ha résztvevők azt a képernyő előtt töltik, hiszen épp az újra-energizálódás lehetősége vész el ezzel.
    • Vegyétek nagyon komolyan a szünet végét. Ha ugyanis utána további 5-10 percig tart, míg mindenki visszaér a monitorja elé, akkor a csapat hamar le fog szokni a szünet-tartásról, és rendkívül fárasztóvá válik majd a közös munka.
       
  7. Alkossatok tiszta szabályrendszert. De vajon vezetőként hogyan biztosíthatom, hogy a résztvevők időben érkezzenek vissza a szünetről, hogy valóban koncentráljanak, hogy e-mailezgessenek a megbeszélés közben? Javaslom, hogy beszéljetek erről a témáról, tisztázzátok a kereteket. Legyen közösen kimondva egy-két szabály, amelyhez mindenki tartja magát. S hogy hogyan tudod ellenőrizni, hogy valaki maradéktalanul betartja-e a szabályokat? Nem tudod ellenőrizni, mint ahogy a home-office időszaka alatt nincs módod arra, hogy állandóan figyelemmel kísérd, ki mivel tölti az idejét. Ez az időszak az egyéni felelősségvállalás és a bizalom időszaka kell, hogy legyen. Az ellenőrzés jól bevált eszközei helyett vezetőként a transzparens kommunikáción, a motiváláson, a tiszta célkitűzésen, és a mentoráláson kell, hogy legyen most hangsúly.
     
  8. Értékeljétek a megbeszélést. Különösen az első időszakban javaslom, hogy a meetingek végén szánjatok 5-10 percet arra, hogy közösen értékelitek a találkozót. Ki hogy érezte magát? Mennyire volt hatékony a munkavégzés, az információátadás szempontjából? Szolgálta-e kellőképpen a személyes kapcsolódást? Mennyire volt fárasztó? Mit változtassunk, hogy legközelebb még jobb legyen? Ha rendszeresen beiktatjátok a közös értékelést a megbeszélések végére, és levonjátok a tanulságokat, akkor azt fogjátok tapasztalni, hogy egyre produktívabbá, egyre energikusabbá válnak a találkozóitok.

 

Avar Eszter


Hírlevél, hogy ne maradj le

legyél naprakész!

Rólunk. Mondták.

Ügyfeleink bíznak szakértelmünkben és tanácsainkban.
HR Partner
  • 10 éves HR Partner Consulting
    Hosszú távra visszanyúló gyümölcsöző együttműködésünk van a HR Partner Consulting több üzletágával is, jól ismerik már a kollegáinkat, kultúránkat, így minden új feladatnál, már félszavakból is megértenek minket és segítenek továbbmenni az úton, testreszabottan támogatják fejlődésünket, új ötletekkel, javaslatokkal állnak elő. Szakmai profizmusukat gazdagítja, hogy tanácsadóik, trénereik nagy része a vállalati oldalon is szereztek széleskörű tapasztalatot, így akár tréningről, akár fejlesztésről vagy fejvadászatról van szó, holisztikusan közelítik meg a feladatot, az üzleti szempontokat is figyelembe véve a fejlesztési feladatok mellett.


    Kovács Viktória
    HR Igazgató, EOS Magyarország
  • HR Partner
    Azon szerencsések közé tartozom, akik mind jelölti, mind megrendelői oldalról megtapasztalhatták a HR Partner Consulting működését. Egy korábbi, végül törölt keresésük révén kerültem kapcsolatba velük, és kiemelkedően jó jelölt élményben volt részem. Így mostani pozíciómban biztos lehetek benne, hogy amikor számunkra keresnek új kollégákat, ők is ugyanezt a jelölt élményt tapasztalhatják meg. Igazi csapattagok a keresési projektek alatt, végtelen kedvességgel, türelemmel és profizmussal kezelik a változásokat, esetleges nehezebb helyzeteket. Bátran ajánlom őket mindenkinek.


    Kelsánszky Mária
    Country HR Director, Affidea Magyarország Kft.
  • HR Partner
    Az elmúlt évek során több közös munkában vettünk részt. Mindig éreztem azt a szándékot, hogy valóban megértsék a szervezeti és vezetői igényeinket, s arra adjanak megoldást. A közös gondolkodás külön élmény volt számomra. A HR Partner Consulting munkatársai soha nem voltak restek bátor kérdéseket feltenni nekem, ahogy a javaslataimat is mindig nyitott szívvel fogadták.


    Kriszt Hajnalka
    People and Performance Manager, LeasePlan
  • HR Partner Consulting
    Személy szerint nagyon hitelesnek találom szakmailag és emberileg is azokat a trénereket, szakértőket, akikkel eddig kapcsolatba kerültünk. Az ő szakmai felkészültségük és hitelességük nagyon könnyen megteremtette azt a bizalmi légkört, ami szükséges ahhoz, hogy jól együtt tudjunk dolgozni. A vezetői csapat is nagyon hamar elfogadta őket, és nagyon könnyen kialakult az együttműködés.


    Heiszmann Henrietta
    HR Igazgató, Extreme Digital
  • Rólunk mondták
    Számomra a legnagyobb értéket a HR Partner Consulting csapatában az jelenti, hogy szinte az első pillanattól kezdve, már a legelső beszélgetés alkalmával pontosan értik és meg is akarják érteni a szervezet problémáját. Amikor felhozzuk az alapvető dilemmát, úgy érzem, mintha a saját csapatom tagjai ülnének ott velem szemben - gyakorlatilag fél órán belül egymás nyelvét beszéljük.


    Nemes János
    HR Igazgató, Biotech
  • Ügyfeleink bíznak szakértelmünkben
    Azt szeretem bennük, hogy szakmailag nagyon magas szinten állnak és nagyon jó tanácsaik vannak. Mindig úgy érzem, hogy én vagyok a legfontosabb ügyfelük és ez nekem nagyon fontos. A másik, ami közös bennünk, az az, hogy mindketten megkaptuk a Családbarát Vállalat díjat. Erre én különösen büszke vagyok a cégünknél is és arra is, hogy a HR Partner Consulting ennyire fontos szerepet tulajdonít az elmenő kismamáknak, visszatérő kismamáknak és a kispapáknak is.


    Markovits Dóra
    HR Igazgató, Celanese Magyarország
  • 10 éves HR Partner Consulting
    Azért szeretek a HR Partner Consulting munkatársaival dolgozni, mert nagyon figyelnek arra, hogy mi kik vagyunk és mi az, ami minket valóban foglalkoztat. Az az energia, ami korábban arra ment el, hogy egymással viaskodtak, civakodtak vagy egyszerűen csak nem értették egymást a kollegák, ez most hasznosulni tud, mind a produkciók színvonalának emelése érdekében, azon túl, hogy egy sokkal jobb légkörben dolgoznak egymással. Azt látom, hogy a vezetőtársaim a saját csapatukkal is egyre jobban tudnak kommunikálni és egyszerűen a légkör minőségileg javult az elmúlt időszakban.


    Kosztolánczy Gábor
    Vezérigazgató-helyettes,
    Művészetek Palotája
ÜGYFELEINK

ők már bíznak bennünk

  • zinemath
  • microsoft
  • fundamenta
  • adevinta-logo
  • heineken
  • fkf
  • alma
  • ing
  • dtz
  • avon
  • mvm
  • accace
  • vatera
  • agco
  • sandoz
  • thyssenkrupp
  • gdf-suez
  • mavir
  • euralis
  • mazars
  • mupa
  • knorr
  • adr
  • celanese
  • generali
  • zoboki
  • kuka-logo
  • nuskin
  • bator
  • metro
  • eon
  • molson
  • eurolog
  • borsodi-sorgyar-logo
  • ot
  • ingatlan
  • caussade1
  • spice
  • nec
  • dbh
  • graphisoft
  • commerzbank
  • mondalez
  • jti
  • knh-logo
  • elmu
  • mortoff
  • cisco
  • monsanto
  • balabit
  • bonafarm
  • lufthansa
  • EOS_WM_RGB_red
  • ge
  • spar
  • edigital
  • sanofi
  • mnb
  • kleffmann
  • cafe-commonications-logo
  • bisnode
  • doka
  • kpmg
  • unilever
  • pepco-logo
  • etyek
  • delta
  • gyokerek-es-szarnyak
  • blackbelt
  • abacus-medicine
  • t-home
  • scitec
  • exim
Pro Bono

partnereink

gyökerek és szárnyak
három királyfi, három királylány
országos mentőszolgálat
bátor tábor
Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat
Együttműködő

partnereink

Kapcsolat

várjuk a megkeresésedet!

HR partner

HR PARTNER CONSULTING KFT.

1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 38.
I. em. 4. sz.


HR Partner Consulting
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/005133
KAPCSOLAT
HR Partner Consulting Kft.
Valódi Partner, Valódi Megoldások.
LÉGY NAPRAKÉSZ
kövess minket itt is

Ne maradj le legfrisseebb híreinkről és eseményeinkről!


© HR Partner Consulting Kft.
site by Meraki
Oldal tetejére