Fő tartalom átugrása

Somogyi Edit

HR TANÁCSADÓ

A Budapesti Corvinus egyetemen végeztem közgazdászként, majd az ELTE jogi karán szereztem jogi másoddiplomát. Karrierem elején dolgoztam szervezetfejlesztő tanácsadóként és trénerként, majd a Pepsinek lettem a regionális képzési vezetője, később HR igazgatója. A Pepsit követően a CIB Bank HR igazgatójaként tevékenykedtem, ahol egy 40 fős csapatot vezettem. A HR területen több, mint 15 éves tapasztalatom van.

Testközelből megtapasztaltam mind a tanácsadói, mind a vállalati működést, ezen kívül képzett coach és team coach is vagyok. Fontos számomra, hogy munkámnak kézzel fogható hatása legyen. Szeretek stratégiai témákkal, rendszerekkel és mérhetőséggel foglalkozni, hiszek a vállalati kultúra fejlesztésében és az emberek bevonásában, elköteleződésének fontosságában.

4 gyermek édesanyja vagyok. Fontos számomra, hogy munkám mellett gyermekeimmel is elég időt tölthessek.

HR Partner
Blog

legfrissebb a HR világában

Hírlevél

legyél naprakész!

Értékeink

amiben hiszünk

Szakmaiság

Teljes körű, professzionális támogatás a szervezet emberi erőforrásait érintő összes kérdésben.

Élmény

Örömteli, vidám és inspiratív jelenlét a közös projekteken.

Szenvedély

Folyamatosan tanulunk; akár az ügyfél helyett is, megtaláljuk a piacon elérhető színvonalas újdonságokat.

Rólunk. Mondták.

Ügyfeleink bíznak szakértelmünkben és tanácsainkban.
HR Partner
10 éves HR Partner Consulting
Hosszú távra visszanyúló gyümölcsöző együttműködésünk van a HR Partner Consulting több üzletágával is, jól ismerik már a kollegáinkat, kultúránkat, így minden új feladatnál, már félszavakból is megértenek minket és segítenek továbbmenni az úton, testreszabottan támogatják fejlődésünket, új ötletekkel, javaslatokkal állnak elő. Szakmai profizmusukat gazdagítja, hogy tanácsadóik, trénereik nagy része a vállalati oldalon is szereztek széleskörű tapasztalatot, így akár tréningről, akár fejlesztésről vagy fejvadászatról van szó, holisztikusan közelítik meg a feladatot, az üzleti szempontokat is figyelembe véve a fejlesztési feladatok mellett.


Kovács Viktória
HR Igazgató, EOS Magyarország
HR Partner
Azon szerencsések közé tartozom, akik mind jelölti, mind megrendelői oldalról megtapasztalhatták a HR Partner Consulting működését. Egy korábbi, végül törölt keresésük révén kerültem kapcsolatba velük, és kiemelkedően jó jelölt élményben volt részem. Így mostani pozíciómban biztos lehetek benne, hogy amikor számunkra keresnek új kollégákat, ők is ugyanezt a jelölt élményt tapasztalhatják meg. Igazi csapattagok a keresési projektek alatt, végtelen kedvességgel, türelemmel és profizmussal kezelik a változásokat, esetleges nehezebb helyzeteket. Bátran ajánlom őket mindenkinek.


Kelsánszky Mária
Country HR Director, Affidea Magyarország Kft.
HR Partner
Az elmúlt évek során több közös munkában vettünk részt. Mindig éreztem azt a szándékot, hogy valóban megértsék a szervezeti és vezetői igényeinket, s arra adjanak megoldást. A közös gondolkodás külön élmény volt számomra. A HR Partner Consulting munkatársai soha nem voltak restek bátor kérdéseket feltenni nekem, ahogy a javaslataimat is mindig nyitott szívvel fogadták.


Kriszt Hajnalka
People and Performance Manager, LeasePlan
HR Partner Consulting
Személy szerint nagyon hitelesnek találom szakmailag és emberileg is azokat a trénereket, szakértőket, akikkel eddig kapcsolatba kerültünk. Az ő szakmai felkészültségük és hitelességük nagyon könnyen megteremtette azt a bizalmi légkört, ami szükséges ahhoz, hogy jól együtt tudjunk dolgozni. A vezetői csapat is nagyon hamar elfogadta őket, és nagyon könnyen kialakult az együttműködés.


Heiszmann Henrietta
HR Igazgató, Extreme Digital
Rólunk mondták
Számomra a legnagyobb értéket a HR Partner Consulting csapatában az jelenti, hogy szinte az első pillanattól kezdve, már a legelső beszélgetés alkalmával pontosan értik és meg is akarják érteni a szervezet problémáját. Amikor felhozzuk az alapvető dilemmát, úgy érzem, mintha a saját csapatom tagjai ülnének ott velem szemben - gyakorlatilag fél órán belül egymás nyelvét beszéljük.


Nemes János
HR Igazgató, Biotech
Ügyfeleink bíznak szakértelmünkben
Azt szeretem bennük, hogy szakmailag nagyon magas szinten állnak és nagyon jó tanácsaik vannak. Mindig úgy érzem, hogy én vagyok a legfontosabb ügyfelük és ez nekem nagyon fontos. A másik, ami közös bennünk, az az, hogy mindketten megkaptuk a Családbarát Vállalat díjat. Erre én különösen büszke vagyok a cégünknél is és arra is, hogy a HR Partner Consulting ennyire fontos szerepet tulajdonít az elmenő kismamáknak, visszatérő kismamáknak és a kispapáknak is.


Markovits Dóra
HR Igazgató, Celanese Magyarország
10 éves HR Partner Consulting
Azért szeretek a HR Partner Consulting munkatársaival dolgozni, mert nagyon figyelnek arra, hogy mi kik vagyunk és mi az, ami minket valóban foglalkoztat. Az az energia, ami korábban arra ment el, hogy egymással viaskodtak, civakodtak vagy egyszerűen csak nem értették egymást a kollegák, ez most hasznosulni tud, mind a produkciók színvonalának emelése érdekében, azon túl, hogy egy sokkal jobb légkörben dolgoznak egymással. Azt látom, hogy a vezetőtársaim a saját csapatukkal is egyre jobban tudnak kommunikálni és egyszerűen a légkör minőségileg javult az elmúlt időszakban.


Kosztolánczy Gábor
Vezérigazgató-helyettes,
Művészetek Palotája
    ÜGYFELEINK

    ők már bíznak bennünk

    adr
    doka
    caussade1
    commerzbank
    heineken
    unilever
    mavir
    eon
    pepco-logo
    knh-logo
    ot
    vatera
    celanese
    zoboki
    ge
    mondalez
    mnb
    edigital
    cisco
    knorr
    avon
    kuka-logo
    mortoff
    EOS_WM_RGB_red
    fkf
    gdf-suez
    nuskin
    mazars
    fundamenta
    agco
    generali
    adevinta-logo
    bisnode
    scitec
    blackbelt
    sandoz
    kleffmann
    kpmg
    spice
    nec
    accace
    exim
    graphisoft
    t-home
    dbh
    sanofi
    molson
    bator
    metro
    abacus-medicine
    elmu
    euralis
    alma
    zinemath
    spar
    eurolog
    delta
    ingatlan
    jti
    borsodi-sorgyar-logo
    gyokerek-es-szarnyak
    cafe-commonications-logo
    monsanto
    mupa
    ing
    bonafarm
    mvm
    lufthansa
    thyssenkrupp
    etyek
    microsoft
    dtz
    balabit
    Pro Bono

    partnereink

    gyökerek és szárnyak
    három királyfi, három királylány
    országos mentőszolgálat
    bátor tábor
    Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat
    Együttműködő

    partnereink

    Kapcsolat

    várjuk a megkeresésedet!

    HR partner

    HR PARTNER CONSULTING KFT.

    1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 38.
    I. em. 4. sz.