Tanulmányi utamat andragógusként, felnőttképzési szervező szakirányon kezdtem az ELTE PPK-n, közben megtámogatva egy rendezvényszervező OKJ képzéssel is az elméleti alapokat, majd kisebb szakmai kitérő után gyakorlati és elméleti képzések által immáron, mint oktató tértem vissza a képzések világába.
Szeretek csapatban, egymást támogatva és kiegészítve dolgozni, létrehozni egy közös tudástérképet, mert hiszek abban, hogy az egész több, mint a részek összessége.
A HR Partner Consulting által képviselt emberi értékek és szakmai célok számomra végtelenül motiválóak, ezért szeretném én is hozzátenni a saját tapasztalataimat, skill-jeimet, ezzel is erősítve a csapatot.
Képzési asszisztensként a háttérből segítem a trénerek munkáját, az adminisztrációs folyamatokban veszek részt, valamint a belső képzéseket egyeztetem le a csapat tagjaival, ahol mindenki fakultatívan bővítheti a tudását, és mutathat meg egy szeletet magából.
1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 38.
I. em. 4. sz.
HR Partner Consulting
Sütihasználati tájékoztató